iGOM Logo

Újabb 2,2 milliárd Esztergomnak

2018-07-04 10:39 Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat

A megyei önkormányzat által koordinált TOP keretében Esztergom újabb 5 pályázatát bírálták el pozitívan. A megye támogató döntésének köszönhetően Esztergomban további 2,2 milliárd forint fordítható a közeljövőben fejlesztésekre.

„Nagy öröm, hogy az említett városok korábbi nyertes pályázataihoz most újabbak csatlakoztak. A nyertes önkormányzatok a támogatásokat ezúttal is jelentős mértékű fejlesztésekre, az ott élők életszínvonalának és körülményeinek javítására használják majd” – tette hozzá Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke.

Az elnyert 974 millió forintos támogatásnak köszönhetően Esztergom szívében egy olyan piacépület-együttes és egy termelői piac kerül kialakításra, amely többek között a kínált elárusítóhelyekkel és őstermelői piacrésszel hozzájárul majd a város-vidék együttműködésének erősítéséhez. Összesen 1 milliárd forintból, két ütemben az Esztergom-Kertváros városrészen található Sándor major szegregátum rehabilitációja is megvalósul. Ennek során az itt található 35 lakás teljes körűen felújítják, valamint egy közösségi mintakertet és egy játszóteret is létrehoznak. A projekttel párhuzamosan, további összesen 300 millió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület bevonásával az említett szegregátum lakosainak rehabilitációs, integrációs és helyi közösséget fejlesztő szociális, egészségügyi, családsegítő komplex programokat is szerveznek, pénzügyi és álláskeresési tanácsadást nyújtanak, ezzel is felkészítve őket a változásokra.

Dr. Völner Pál, Esztergom térségének országgyűlési képviselője a nyertes pályázatokkal kapcsolatban elmondta, az országos, pozitív gazdasági változásokkal párhuzamosan a város is a fejlődés útjára lépett, a támogatásoknak köszönhetően pedig a közeljövőben olyan fejlesztések kezdődhetnek el, melyek mind az ott élők, a közösség erősödését tudják szolgálni.

Szólj hozzá!

Olvastad már?

Gazdasági intézkedéseket jelentett be Hernádi Ádám

Kedvezőbb bérleti díjak az önkormányzati bérlakások és üzlethelyiségek bérlőinek,…

A Fidesz-KDNP frakció felajánlotta a képviselői keretét a koronavírus elleni védekezésre

A teljes frakció felajánlotta a fejenként 2 milliós, szabadon felhasználható pénzügyi…

Hajnalban leégett a Sándor-major egyik blokkja

Ma hajnalban leégett a Sándor-major egyik blokkja.

Továbbra is tilos a Kerek-tónál tartózkodni

A Vasas H.E. egyhangú kibővített vezetőségi döntésével továbbra is fenntartja korlátozó…

© 2017-2020. igom.hu | Impresszum | hello@igom.hu