ComediumCorso

Négy nap szórakozás és kultúra Esztergomban

2018-05-11 17:58 5 hónapja < 3 perc

Már csak egy hét és kezdődik Esztergom egyik legnépszerűbb fesztiválja, a Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztivál. A rendezvényen idén négy napon keresztül három színpaddal, koncertekkel, dj-kkel, színházi produkciókkal, ételkülönlegességekkel, vásártérrel, vidámparkkal, gyerekszigettel és sok meglepetéssel várják az érdeklődőket.

Jövő héten művészekkel telik meg a Kis-Duna sétány, a Mindszenty tér, a Kossuth híd és az Erzsébet park Esztergomban, május 18-21-ig. Az eddigi évektől eltérően már pénteken indulnak a programok, minden nap déltől már vidámpark várja a látogatókat, 15 órától hajnalig pedig már a zenéé és a kultúráé lesz a főszerep. A Nagyszínpadon mások mellett olyan zenekarok várják a közönséget, mint a The Carbonfools, a Belga, az Irie Maffia, a Mystery Gang, a Neoton Família és a Zion Refresh.

A koncertek mellett a kultúra is kiemelt szerepet kap, olyan neves színházak érkeznek a fesztiválra, mint a Csavar Színház, a Thália Színház és az RS9 Színház. A helyi színészek is a SZÍNpadra lépnek, az esztergomi Babits Mihály Kamaratársulat Vörös István: Hruscsov pincére voltam című darabjának ősbemutatójára készül.

Színpadi beszélgetéseket és előadásokat is hallhatnak az érdeklődők mind kultúra, mind közéleti témákban. Mások mellett ott lesz Ambrus Attila - a Viszkis, valamint Nemere István író.

Idén első alkalommal a Hídlap.hu is előadásokkal várja olvasóit és minden fesztiválozót. A közélet, a kultúra és sport egyaránt megjelenik majd a SZÍNpadon. Ott lesz Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, Suhajda Szilárd hegymászó, a Hídlap népszerű bloggere, Dió is, este pedig a L’art pour L’art Társulat best of produkcióját láthatják az érdeklődők.

Az idei évben is lesz All In Music Sziget, ahová az elektronikus zene kedvelőit várják. Olyan neves dj-k pörgetik majd a lemezeket, mint Nigel Stately, Dj Nara és Dimofat.

A szervezők különlegességekkel is készülnek, a LelkiFRÖCCS buszban szerzetesekkel beszélgethetnek a fesztiválozók. Ide bárki felszállhat, akinek kérdése van az életről, vagy egyszerűen csak szeretné, ha meghallgatná valaki.

Emellett egy hatalmas vidámparkkal is várják az érdeklődőket, az Erzsébet parkban lehet majd kipróbálni a különleges játékokat.

A gyerekek sem maradnak ki a szórakozásból, őket egy egész Gyereksziget várja, ahol kicsiknek szóló előadásokkal, mesékkel, bábozással, kézműves foglalkozással, vízi vidámparkkal és játékokkal készülnek a szervezők.

Természetesen nem maradhat ki a vásártér sem, megszokottan a fesztivál színvonalához étel és italkülönlegességgel, kézművesekkel telik meg a Kis-Duna sétány és a Kossuth híd. Emellett művészekkel is találkozhatnak a résztvevők, akiknek munkájába bárki betekintést nyerhet.

Összességében négy nap sűrű és minden korosztály számára ígéretes programokkal várja a Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztivál a látogatókat május 18-21-ig Esztergomban. Mindezt ingyenesen! 

 

 Bővebb információ és részletes program: https://www.facebook.com/comediumcorso/

Ez is érdekelhet


Panaszkönyvünkből:
Forgalomtechnikai tükör elhelyezése

Problémát, hiányosságot látsz a városban? Lenne egy jobbító ötleted? Oszd meg velünk!
panaszkonyv.igom.hu

Ne hagyd ki!

800 milliós hitelfelvételt sürget Romanek Etelka

Valami nem stimmel a hirtelen jött nagy esztergomi pénzügyi krízissel.

Megígérte - betartja

Romanek Etelka polgármester még egy előző ülésen belengette a nagyközönségnek: mivel…

Jól sikerült a Mahart kikötő parkosítása

Bár a fű még nem nőtt ki, de az egykori kikötőépület helyén, frankó kis parkosítást…

450.000 volt a Baross emléktábla előtti szakasz füvesítése

Amit aztán majdnem sikerült is kiszárítani. De talán túléli.

Romanek szívesen elköltött volna 200 milliót - nem jött össze

Polgármesterünk 200 millió forintot szeretett volna elkölteni egy olyan beruházásra, amely…

Romanek ott se volt, majd vétózott

Milyen pikáns helyzet az már, amikor a polgármester többek közt azon frakció nagy részének…

Helyreigazítás

Dr. Endre Szabolcs, Esztergom városának jegyzője az alábbi sajtó-helyreigazítási kérelemmel …

Botrányos zárszámadás

Potom 7,3 milliárd forintos eltérést próbált meg eltitkolni a hivatal a 2017-es év…

Népszerű írások

Hódító hód

A mi esztergomi hódunk!

Fórum a Helyi Építési Szabályzatról

Esztergom Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy elindította Esztergom …

Parkolási díjak és zónák - Esztergom 2018

Esztergom város parkolási díj táblázat és parkolási zónák.

Ilyen lesz a piac utcája

Íme a Simor J. utca látványtervei!

Ki is a hibás?

Na ezért ekézi az IGOM a polgármestert. Hosszan az okokról. Példával.

Legújabb írások!

Hódító hód

A mi esztergomi hódunk!

Fórum a Helyi Építési Szabályzatról

Esztergom Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy elindította Esztergom …

Ki is a hibás?

Na ezért ekézi az IGOM a polgármestert. Hosszan az okokról. Példával.