iGOM Logo

Itt az új Swift

2017-04-27 09:00 Forrás: MTI

A Suzuki megkezdte Magyarországon az új Swift modell értékesítését, amelyet elődjével ellentétben már nem Esztergomban gyártanak, hanem importból érkezik, a japán Sagarában készül - tájékoztatta a Magyar Suzuki Zrt. az MTI-t szerdán.

    A Magyar Suzuki Zrt. 2016 decemberében állt le a Swift modell gyártásával, amelyet 1992 óta készített. Az elmúlt 25 év alatt az esztergomi gyártóhely a Swift három generációját állította elő, a modell a kisautók kategóriájában piacvezető volt Magyarországon. A cél, hogy ezt a pozíciót a negyedik generációs Swift is megtartsa. 
    Az esztergomi gyárban jelenleg két modell, az új Vitara és az SX4 S-Cross készül. A japán gyártó nemrégiben 2,9 milliárd forintos gyármodernizációs projekt keretében készítette elő a két hobbiterepjáró (SUV) modell gyártását. 
    Krisztián Róbert operatív igazgató az MTI-nek elmondta: azzal, hogy a Swift gyártása leállt, a Magyar Suzukinál nem csökkent a magyarországi beszállítók száma. A beszállítói arány értékben eléri a 65-70 százalékot, a cég mintegy 300 európai, közöttük 75 magyar beszállítóval működik együtt.
    A Suzuki számára 2016 több rekordot is hozott: az esztergomi gyár tavaly 209 867 saját gyártású gépkocsit adott el, 15,9 százalékkal többet, mint az előző évben.
    Jól szerepelt a márka a magyarországi újautó-piacon is, 11 266 Suzukit adtak el a márkakereskedők, amely 11,6 százalékos piaci részesedést biztosított. Bizalomkeltőek az idei első negyedéves adatok is, a márka 2836 forgalomba helyezett új személyautóról számolt be, amellyel vezeti ezt a kategóriát. Különösen sikeres a Suzuki az SUV-szegmensben, a Magyarországon eladott 8250 SUV-ből 1784 Vitara volt. 
    Jelenleg 75 márkakereskedésből áll a Suzuki magyarországi hálózata, számuk a következőkben 77-re bővülhet.
    A Magyar Suzuki a 2016 március végén zárult üzleti évében 1,976 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, 28 százalékkal haladva meg az előző évit. Az export-értékesítés 2015-ben 1,854 milliárd euró volt. 
    A Suzuki az elmúlt 25 év alatt 1,7 milliárd eurót ruházott be magyarországi érdekeltségébe.

Szólj hozzá!

Olvastad már?

© 2017-2020. igom.hu | Impresszum | hello@igom.hu