iGOM Logo

Az ingyenes parkolás margójára…

2017-03-29 11:53

Én csak azt kérem, ne gyújtsunk örömtüzeket és ne járjunk hódolat-táncot.
A legutóbbi testületi ülés óta több helyen is olvastam, milyen jó, hogy 2018. januárjától - kísérleti jelleggel ugyan, de – ingyenes lesz a parkolás Esztergomban. Remek hír, végre!

Igazán nem a népünnepély csitítása végett ragadtam klaviatúrát, hanem a pontosság miatt.

Tehát:

  1. Bár az előterjesztés többször megemlíti, hogy az ingyenes parkolást a polgármester javasolta, az „nagyvonalúan” kimaradt ebből az előterjesztésből, hogy a Haladó Esztergomért Egyesület (HEE) ezirányú ötlete tetszett meg Romanek Etelkának. A polgármester valóban támogathatónak találta az ingyenes parkolást, ám csak azután, hogy a HEE ezt javasolta neki.
     
  2. A most megszavazott határozat „pusztán” arról szól, hogy a testület felkéri a jegyzőt, hogy a 2017. szeptember 28. napján tartandó testületi ülésre készítsen elő egy rendelet módosítást, amely majd (talán, esetleg) lehetővé teszi közel egy év múlva az ingyenes parkolást.
    Tehát szó nincs arról, hogy ezt eldöntötték, vagy megszavazták volna. Nem!
    Most csak azt döntötték el, hogy majd visszatérnek rá.


Egyszerűbben: „Ősszel beszéljünk már arról srácok, hogy 2018. januárjától ingyenes legyen-e a parkolás. Nem baj, hogy addig eltelik majdnem egy év, és az sem baj, ha nem szavazzuk meg az ingyenességet, addig is örül a nép. Rég tudjuk: kenyeret és cirkuszt.”

Szóval, én csak azt kérem, ne gyújtsunk örömtüzeket és ne járjunk hódolat-táncot.

Az ügy hátterében ugyanis politikai játszma áll. Nem is akármilyen.
Nevesen: nehogy népszavazás legyen Esztergomban.
Azt ugyanis nem szereti a jelenlegi hatalom. Sem kicsiben, sem nagyban.
Főleg, ha nem „ő” szorgalmazza.

A múlt héten a HEE két ügyben is népszavazási kezdeményezést adott be a jegyzőhöz.
A Zöldház lebontása elleni kérdést élből elutasította a jegyző, azt át sem engedte.
Mindegy mit akarnak az esztergomiak, lebontják és kész.
(Városi pletykák szerint már két képviselő érdekeltsége is bejelentkezett az ötven millió forintra tervezett bontásra.)

Az ingyenes parkolási kérdést nem tudta a jegyző mivel elutasítani, kénytelen volt befogadni.
Viszont gyorsan meghozták a fentebb taglalt határozatot, aminek következtében a népszavazás okafogyottá vált. (Az úttörő ott segít, ahol tud. )

Tulajdonképpen azt kell írnom: ügyes. Merthogy valóban az.
Hisz az időhúzás mesterpéldájáról van szó. Miért?
Mert a határozat nem kér hatásvizsgálatot, nem szól több parkolóhely kialakításának lehetőségéről, és nem kér semmilyen egyéb felkészülést sem az ingyenességre, amit – ezek alapján – holnaptól is bevezethetnének. Persze, értem én, hogy eladtak jó pár éves bérletet, amit részarányosan vissza kellene fizetni, ennyire meg nem akarnak jót a lakosságnak.

Szóval, azt mondom: ügyes!
Csak az a probléma tisztelt képviselő Hölgyek és Urak, hogy Önöket nem azért választották meg, hogy ügyeskedjenek.

Kéretik ezt nem elfelejteni a nagy ügybuzgalom közepette!

 

Sárik Andrea
DK Esztergom
szervezeti vezető

Szólj hozzá!

Olvastad már?

Részletesebb adatokat fognak közölni a koronavírus-fertőzöttekről

Keddtől változik a koronavírus-járvány magyarországi adatinak közlése, látható lesz az…

Új beléptetési rendszer a Kórházban a járványhelyzet miatt

A járványügyi helyzet miatt a Kórházvezetés új beléptetési rendet vezet be a Kórház…

Megkezdik az életveszélyes platánok kivágását

Az érintett időszakokban kérik, hogy ne parkoljanak a Kis-Duna sétányon.

A Fidesz-KDNP frakció felajánlotta a képviselői keretét a koronavírus elleni védekezésre

A teljes frakció felajánlotta a fejenként 2 milliós, szabadon felhasználható pénzügyi…

© 2017-2020. igom.hu | Impresszum | hello@igom.hu