iGOM Logo

Értéktár vetélkedő: dobogós az esztergomi csapat

2017-02-14 19:17 Forrás: KEMÖH

Február 14-én tartották a megyei önkormányzat által szervezett „Megismerem- Megszeretem- Megőrzöm” vetélkedő döntőjét: az általános iskolások közül az oroszlányi Hunyadi Általános Iskola, a középiskolások közül pedig a Tatai Református Gimnázium végzett az első helyen – a verseny győzteseiként e-book olvasókkal gazdagodtak.

Kedden a tatai polgármesteri hivatal dísztermében került sor a megyei értéktár vetélkedő döntőjére. Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke a megmérettetés előtt köszöntötte a megjelenteket, és elmondta, öröm, hogy ennyi gyerek kapcsolódott be a vetélkedőbe, a verseny segítségével pedig közelebb került értékeinkhez, a megyéhez. „igyekeztünk olyan döntőt szervezni, amely ismeretterjesztő és szórakoztató formában alapoz az értékekre és mutatja be azokat” – hangsúlyozta.

A csapatoknak a verseny során számos interaktív feladatot kellett megoldaniuk: keresztrejtvényt fejtettek, könyvtári katalógusban kerestek, néptánccal ismerkedtek, zene és ruházat alapján ismerték fel a megyei értékeket, valamint a vetélkedő részeként kiselőadásukban bemutatták a korábbi fordulóban általuk feldolgozott megyei kincseket is. Az általános iskolás csapatok között szoros volt a küzdelem, a zsűri értékelése alapján végül az oroszlányi Hunyadi Általános Iskola csapata végzett az első helyen, a tatabányai Bánhidai Jókai Mór Általános Iskola a második helyen, a szintén tatabányai Móra Ferenc Általános Iskola pedig a harmadik helyen. A középiskolások is hasonlóan jól szerepeltek, ők délután 14 órától mérték össze tudásukat a megyei értékek és a hungarikumok terén. Ebben a korkategóriában a Tatai Református Gimnázium csapata végzett az élen, a tatai Eötvös József Gimnázium a második helyen, míg az esztergomi TSZC Balassa Bálint Szakgimnázium a harmadik helyen. Az első helyezettek e-könyvolvasókkal, a második helyezettek 15 ezer forint értékű könyvutalvánnyal, a harmadik helyezettek pedig 10 forint értékű könyvutalvánnyal gazdagodtak. Ezen kívül a felkészítő tanárok munkáját is díjazta az önkormányzat.

A verseny előtt közönség-szavazást is indult egy like-verseny keretében, ahol a legtöbb kedvelést az Eötvös József Gimnázium csapata gyűjtötte – így iskolájuk egy 50 ezer forint értékű könyvutalványt vehettek át a zsűritől.

A zsűri elnöke, Czunyiné Dr. Bertalan Judit értékelésében elmondta, a csapatok teljesítményén látszott, hogy alaposan felkészültek, a vetélkedő pedig többek között alkalmas volt a megszerzett tudásanyag rendszerezésére is. „Azt is vigyétek haza, hogy gazdag megye vagyunk, ez a verseny pedig azt is megmutatta, mindaz, ami tradíció, múlt és érték, arra a jövőben is alapozhattok.”

„Büszkék lehetünk a kincseinkre és az értékeinkre, de fontos, hogy ezt ne csak az idősebbek ismerjék, hanem a diákok is közelebb kerüljenek hozzájuk. Ebben fontos szerepe volt a vetélkedőnek is” – fogalmazott Kancz Csaba, a zsűri másik elnöke.

A verseny fővédnöke dr. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, védnöke Bencsik János országgyűlési képviselő volt, a zsűri elnökségét Czunyiné Dr. Bertalan Judit és Kancz Csaba látta el, a diákok zsűrizését pedig Berczellyné Nagy Mariann, a TSZC igazgatója, Dr. Horváth Géza, a József Attila Megyei és Városi Könyvtár könyvtárosa, valamint Popovics György, a megyei közgyűlés és a Megyei Értéktár Bizottság elnöke vállalta.

A vetélkedő a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt „HUNG-2016” pályázatból, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat szervezésében és a József Attila Megyei és Városi Könyvtár lebonyolításában jött létre. 

Szólj hozzá!

Olvastad már?

Pályázunk a Városháza homlokzatának felújítására

Közel 600 milliós, vissza nem térítendő támogatásra pályázik Esztergom városa, hogy…

Trianon 100 - Esztergom

Esztergom egy csodálatos videóval emlékezik Trianon 100. évfordulójára.

Rétisas fiókák keltek ki a pilismaróti hegyekben

Idén is folytatódik a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság közös…

Május 25-től újraindul a személyes ügyfélfogadás a hivatalban

Május 25-től újraindul a személyes ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban.

© 2017-2020. igom.hu | Impresszum | hello@igom.hu