200.000 forint Esztergom Ételéért

2018-09-03 18:35 2 hete Forrás: Sajtóközlemény < 3 perc

Idén 200 ezer forintot kap, aki megfőzi Esztergom Ételét!

Már hatodik alkalommal keresik idén Esztergom Ételét. A kulináris megmérettetés célja, hogy a versenyzők a tájjellegű étel hiányában, magyar alapanyagokból megfőzzék a város ételét. Még lehet jelentkezni! Ahogy az elmúlt évek is bizonyítják, az Esztergom Étele nem csupán egy főzőverseny. Teljes ízében esztergomi és egy kiváló szombati program családoknak, kollégáknak és baráti társaságoknak.

 

A szervezők célja, hogy minden évben megtalálják azt az egy ételt, amely nemcsak gasztronómiailag emelkedik ki a mezőnyből, de valamilyen módon, akár elnevezésében, akár ízében kapcsolódik a városhoz. A rendezvény népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy támogatók is a verseny mellé álltak, így idén az elmúlt évekhez képest duplázódik a fődíj, 200 ezer forintot vihet majd haza a győztes csapat. Ez még nem minden, a legnépszerűbb helyi éttermek étlapjára is felkerül a legjobb étel. Ezt azonban a szervezők nem adják ingyen, a szakmai zsűri lenyűgözésére van szükség.

 

A fesztivál sztárséfje és a zsűri elnöke Buday Péter lesz. A szeptember 8-ai versenyre még a héten (szeptember 6-ig) bárki ingyenesen nevezhet, aki elmúlt 14 éves és visszaküldi megfelelően kitöltve a jelentkezési lapot elektronikus vagy postai úton! Nevezési cím: E-mail cím: esztergometele@gmail.com Postacím: 2500 Esztergom, Árok utca 3. A verseny helye: Esztergom – Erzsébet park A verseny ideje: 2018. szeptember 8. 15:00 A főzőversennyel kapcsolatos további információk a fesztivál honlapján és közösségi oldalán találhatók:  www.izekkorokhangulatok.hu és facebook.com/events/299903680560344/

 

Ez is érdekelhet


Panaszkönyvünkből:
Eltömődött víznyelő(k)

Problémát, hiányosságot látsz a városban? Lenne egy jobbító ötleted? Oszd meg velünk!
panaszkonyv.igom.hu

Ne hagyd ki!

800 milliós hitelfelvételt sürget Romanek Etelka

Valami nem stimmel a hirtelen jött nagy esztergomi pénzügyi krízissel.

Megígérte - betartja

Romanek Etelka polgármester még egy előző ülésen belengette a nagyközönségnek: mivel…

Jól sikerült a Mahart kikötő parkosítása

Bár a fű még nem nőtt ki, de az egykori kikötőépület helyén, frankó kis parkosítást…

450.000 volt a Baross emléktábla előtti szakasz füvesítése

Amit aztán majdnem sikerült is kiszárítani. De talán túléli.

Romanek szívesen elköltött volna 200 milliót - nem jött össze

Polgármesterünk 200 millió forintot szeretett volna elkölteni egy olyan beruházásra, amely…

Romanek ott se volt, majd vétózott

Milyen pikáns helyzet az már, amikor a polgármester többek közt azon frakció nagy részének…

Helyreigazítás

Dr. Endre Szabolcs, Esztergom városának jegyzője az alábbi sajtó-helyreigazítási kérelemmel …

Botrányos zárszámadás

Potom 7,3 milliárd forintos eltérést próbált meg eltitkolni a hivatal a 2017-es év…

Legújabb írások!

Ingyenesen utazhatnak a Pilisszentléleki és Búbánatvölgyi diákok

Az intézkedés Pilisszentléleken 52, Szamárhegyen és Búbánatvölgyben pedig 284 fő, 6-18 év …

Továbbra is kérdés: hol legyen a könyvtár?

Sok-sok éve megoldatlan a város könyvtárának elhelyezése. Most a képviselők újra…

Völnernek sem tetszik a 800 milliós hitel ötlete. Nagyon nem

Völner szerint, aki nem tud megbirkózni a várost érintő likviditási problémákkal, az…