De minek?

Osztódással szaporodnak a városi újságok

2017-12-30 21:42 6 hónapja VÉLEMÉNY 15 perc

Amikor ezt az újságot - nevezzük annak, hisz az alkotói is így nevezik - először megláttam, azt hittem csak viccből került fel a város honlapjára. De amikor a kedvenc postásom biciklijében is szembe jött velem, rájöttem: ez halálosan komoly. 

48 oldal tömény szépség, úgy tartalomban, mint kivitelezésben. És itt nem a nyomda munkájára gondolok, ők hozott anyagból dolgoztak. De nézzük csak sorban miről is szól ez a valami, amelynek kiadója dr. Endre Szabolcs jegyző és főszerkesztője az a Paprika Tamás akiről már többször is kénytelenek voltunk megemlékezni itt. 

A főszerkesztő

 

Tudjátok, ő volt az aki ezer TEK-essel egy hét alatt vissza szerette volna foglalni Kárpátalját, ahogy az oroszok a Krímet...

...ahogy ő volt az aki korábbi lakóhelyén épp a fideszes vezetést aprította nagy elánnal... 

Ezek után nincs is min csodálkozni! Bátran kimondhatjuk: a legrátermettebb ember kezébe került az Esztergomi Újság létrehozása! 

Azonban vigyázzunk! Az Esztergomi Újság nem tévesztendő össze az Esztergom Újsággal, amelynek kiadását a testület a Zöld-Út Kft-re testálta rá néhány hónapja, a városháza vezetőinek nagy duzzogása közepette. Lám nem is kellett sok idő hozzá, máris kiadott a Hivatal helyette egy saját újságot, az eredetihez nagyon hasonló névvel.

Félegyházi modell

 

Kapus (Kiskunfélegyháza egykori polgármester - szerk.) viszont minden eszközt megragadott, hogy megakadályozza a Félegyházi Közlöny további megjelenését: hűtlen kezelés vádjával feljelentést tett Tóth Tímea ellen, a szerkesztőségi helyiségek ajtajain pedig lecseréltette a zárakat, így azt az újságírók egy ideig nem tudták használni. A legmeglepőbb húzás mégis az volt, hogy Kapus újra elkezdte gyártani az önmagáról szóló Félegyházi Közlönyt – így a választásokig a lap ugyanazzal a fejléccel és arculattal, de két verzióban jelent meg. Az egyiknek továbbra is Tóth Tímea volt a felelős kiadója, míg a másiknak a polgármester. — Átlátszó

Ez az "üzleti modell" nem ismeretlen országunkban, hiszen épp Kiskunfélegyházán találkozhattunk vele korábban, ahol a Félegyházi Közlöny jelent meg dupla kiadásban más-más tartalommal a város és az ottani újságkiadó cég készítésében. Aki bővebben szeretne erről olvasni, az megteheti az atlatszo.hu oldalon. 

Fotó: Félegyházi Közlöny

Az bizonyára véletlen egybeesés csak, hogy ebben az időszakban Kiskunfélegyháza jegyzőjét dr. Endre Szabolcsnak hívták, aki feltűnő hasonlóságot mutat nevében és arcszerkezetében is Esztergom jelenlegi jegyzőjével. 

Ezután a kissé hosszúra nyúlt bevezető után nézzük mit kapunk 24+24 (=48) oldalban városunktól az Esztergomi újságban! 

A polgármester 2014-es fotóval köszönt

Ha túltettük magunkat a címlap okozta vizuális sokkon (amely sajnos az egész lapra jellemző) és felcsapjuk az újságot, egyből Romanek Etelka polgármester cizelláltan megszerkesztett köszöntője csapódik a retinánkba és okoz ingerületet a minden egyes agysejtünket összekötő neuronhálózaton. Maga az írás annyira kerek és egész, hogy nem tudom nem leközölni teljes terjedelmében. 

Esztergom újra él

Városunk tatárjárás utáni újjáépítőjének, a második honalapítónak az emléke a ferences rendház és gimnáziumi épületegyüttes - IV. Béla király utca felőli - oldalán látható. Igen jelképes dombormű, hisz arra emlékeztet bennünket, hogy mindig lehet újrakezdeni.

Az Árpád-házi királyaink erős országot teremtettek, ahogy a mi feladatunk is az, hogy Esztergom megkopott patináját visszaállítsuk.

A sokszor 50-80 éves infrastrukturális lemaradások csökkentése mellett a város közösségi szövetének újraépítése is létfontosságú.

A városért tenni akaró embereké Esztergom, akik nem azt nézik, mit kaphatnak a településtől, hanem azt, hogy itt dolgozva mit adhatnak tudásuk legjavából.

Igen nehéz 3 éven vagyunk túl. Az elmúlt évek során 2 milliárd forintnyi adósságot fizettünk ki az elődeink hagyatékából, azonban már a pályázatok dömpingjénél tartunk. Felkészültünk, rendeztük sorainkat, s a jövőbe tekintünk, hogy egyre többet tudjunk megvalósítani a kimunkált terveinkből.

Esztergom újra élni akar, amit az idei programsorozatokon tapasztalt nagy létszámú jelenlétével fejezett ki a város lakossága. Dolgozunk és ünneplünk, ahogy a nap és a hold váltja és az évszakok követik egymást.

Romanek Etelka polgármester

Az írás mellett polgármesterünk 2014-es kampányfotóját csodálhatjuk, ahogy karba tett kézzel néz le ránk, egyszerű emberekre. Feladatát szerénytelenül a nagy országépítőkéhez hasonlítva, nem elfelejtve azt jelezni: a várost a tatárjárás utáni állapotokban kapta meg, hogy újjáépítse.
A tanítás és az iránymutatás sem marad ki a rövid, ám de velős írásból: a város azoké, akik nem azt nézik mit kaphatnak Esztergomtól, hanem, akik itt dolgozva a tudásuk legjavát áldozzák Esztergomért. Nemes, önzetlen gondolat! Fura világ is jönne a városra, ha az alapján fizetnék be mondjuk az adójukat az emberek, hogy mit kaptak cserébe a várostól. Mondjuk térkőből nincs hiány, de szerény véleményem szerint egy város boldogságát és megelégedettségét elkészült járdában mérni elég nagy botorság. Bár... de ezt majd később olvashatjuk.

Addig is - hogy a polgármesterünket idézzem újra - dolgozunk és ünneplünk, ahogy a nap és a hold váltja és az évszakok követik egymást. Könnyfakasztóan szép gondolat. 

Tartalom

Máris a negyedik oldalnál tartunk, amikor megtudjuk: 

Magyarország első történelmi fővárosa annak ellenére is, hogy már nem megyeszékhely, kiemelt állami fejlesztési forráshoz jutott. Esztergom több milliárd forintos fejlesztési tervét a kormányzati döntéshozók idén már támogatták. A belvároskép javítására, a „Történelmi városhoz illő arculat kialakítására” közvetlenül augusztus 20-a, Magyarország nemzeti és hivatalos állami ünnepe, az államalapításra és az államalapító Szent István királyra való emlékezés előtt ítéltek meg támogatást Esztergom javára. 

Remélem érzitek a jelentőségét: közvetlenül augusztus 20-a, Magyarország nemzeti és hivatalos állami ünnepe, az államalapításra és az államalapító Szent István királyra való emlékezés előtt ítéltek meg! Ez nem lehet véletlen! Amúgy csak így a margón kérdezem meg: ezeket a nettó bullshit szarságokat tanítják valahol? 

Akinek ez nem elég, az lapozzon és kiderül: BIZTONSÁGOS árvízvédelmi rendszer épül állami beruházásból! Épülhetne nem biztonságos is? Vagy hogy van ez? Egyetlen érdemi információ itt, hogy előreláthatólag 2020. év végére készül el a védgát. 

Sajnos ez is csak 2020. őszére készül el. De ne legyünk elégedetlenek, mert egy oldallal később máris arcunkba vág a csupa nagybetűs jó hír: A Simor J. utca elejének fejlesztése után következhet a második ütem is! Azt a majd három évet meg meg már fél lábon is kibírjuk és járhatunk az új piacra! 

Ezen a két oldalon sikerült felsorolni mindazt a megvalósult vagy majd megvalósuló beruházást, amit a cím is takar. A TOP-os pályázattól a saját forrásig minden ér.

Izlésesen egymásra helyezett képek, szép szövegbuborék

Számszaki adatok következnek: 2017-ben 1927 méter út, 4814 méter járda újult meg Esztergom Város Önkormányzatának beruházásában. Jelenleg folyamatban, illetve megrendelés alatt van 1855 méter út és 2215 méter járda építése. A Magyar Közút beruházásában 1140 méter út újult meg idén. (A Dobogókői út előtt még a tavalyi évben fejlesztették a nagy forgalmú Kossuth Lajos utcát is.)

Tévedtem a bevezetőben amikor azt írtam, hogy a térkő 2017-ben már kevés, mint vöröshagymában a proletáröntudat! Ezért elnézést kérek. Amúgy ezen beruházások milliárdjainak száma az újságból nem derült ki sajnos. 

Azonban most egy izgalmakkal teli két oldalt kapunk: 

A polgármester javaslatára a rezsicsökkentés keretében az önkormányzat az esztergomi lakosok részére 2015-től 20%-os szemétszállítási hulladékdíjcsökkentés vezetett be.

Rezsicsökkentés keretében  a polgármester javaslatára. Hát. Az egész pontosan úgy történt, hogy a 20%-os csökkentés anyagi vonzatát az Önkormányzat benyelte, ami csak 2015-ben kb. 41 millió forintos költséget jelentett a városnak. 

A 2017-es évben is folyamatosak voltak a fejlesztések. Esztergom szépült és gazdagodott.

Nem kommentálom. 

 A fejlesztéseket pedig összehangoljuk a belváros rehabilitációjával. Az élhetőbb települést hozó fizikai fejlesztések mellett óhatatlan fontosságú a város lelki és szellemi megújulása is. 

Ez viszont sokmindenre rávilágít. A fejlesztések pontosan a belváros rehabilitációjával összehangoltan (nem) történnek meg.  Nagyon vártam az élhetőbb települést "hozó fizikai fejlesztések" felsorolását, de valószínűleg azok bevárják majd a város lelki és szellemi megújulását. 

Még ezeknek is örülhetünk

Innentől megkíméllek benneteket a pompás színes címsoroktól - de ezekre majd később visszatérünk - hanem csak felsorolás szinten következnek az újságban bemutatott eredmények. 

A jövőben környezetbarátabb buszok járhatnak a vasút és a központ között 

 A jövő tervei: modernebb buszok biztosíthatják majd a XXI. századi közlekedést. Elektromos gyorstöltő-állomásokat (3 db) már 2018-ra kialakít a város a Bottyán utcában, a Bástya parkolónál és a Márta Panziónál 19 millió forintból.

Egymás után épülnek a műfüves futballpályák és a sportparkok

Több, mint 50 millió forint volt az önkormányzat pályázati önrésze a pályaépítéseknél

A legújabb közösségi sportpark a Bánomi lakótelepen készült el

Ne kérdezzétek meg, de a fenti cím alatt a következő szöveget találni: 

A 70 évnél idősebb esztergomi lakosok és a nagycsaládosok számára egyszeri (2017-ben már 5000 forintos), élelmiszerre váltható vásárlási utalványt biztosít a város. A képviselő-testület döntésével 2016-ban (4000 forintos) vásárlási utalványt ajándékoztunk a 70 év felettieknek.

Gondolom itt volt hely az információáradatban. 

Sportcsarnok és látványfürdő fejlesztések pályázatokból

A terveink között szerepel a Prímás-szigeten egy új sport- és rendezvénycsarnok felépítése, mert a védgát felépítésével biztosított lesz az árvízvédelem.

Logikus. 

Közel 200 millió forintos TOP fejlesztési forrásból kívánja felújítani a leromlott állapotú és energetikailag elavult Pézsa Tibor Sportcsarnokot a város. 

Majd. 

A szabadidősportok is támogatásban részesülnek az olimpiaiak mellett.

Várjátékok és színházi előadások, kulturális rendezvények támogatása 

A házasulók városházi (hétvégi) szertartása díjmentes lett.

Igen, ezt a várjátékok és színházi előadások közt olvasni!

Megtudhattuk még innen, hogy 

Esztergomban a város kiemelt támogatásá-val folyamatosak a rendezvények, fesztiválok. Szinte minden nyári hétvégére jutott egy ingyenesen látogatható program.

Ezt egy csodás "Romanek Etelka bulifotóval" illusztrálta a szerző, amely annyira megfogott, hogy kénytelen voltam feldolgozni a hangulatnak megfelelően, ezt láthatjátok oldalt.  

Ezzel tulajdonképpen az Esztergomi Újság végére is értünk. Az újság második 24 oldalán gyakorlatilag kinyomtatták a kemertektar.hu és a kozterkep.hu oldalakat, ahol az esztergomi értéktárba felvett vagy jelölt helyszínek találhatók. Hogy ennek mi értelme van? Ki tudja? 

Verdikt 

Az újság sem tartalmilag sem szerkesztésében nem üti meg a 2017-ben elvárható minimumot. Hiába a magas színvonalú nyomdai munka, hiába a jó papír, a lap ettől sajnos még nem lett jó. 

Az alkalmazott "tipográfiai megoldások" azt a színvonalat tükrözik, mint amikor egy iskolás gyereket először ültetnek le egy szövegszerkesztő program elé és nagy lelkesedésében kipróbálja azonnal a számítógépen található összes betűtipust és színt és ettől nagyon nagy büszkeség tölti el. 

Az újság hatféle betűtipus 12 variációjával jeleníti meg a tartalmát. A színek kezelése ennél is sokkalta borzasztóbb képet mutat: méregzöld-fehér, sárga-kék, narancs-kék, kék-fehér, zöld-fekete, szürke-fekete, bordó-neonzöld, sárga-bordó, kék-sárga, bordó-bézs, zöld-kék... és csak a címsorok színezését soroltam fel hirtelen az első 24 oldalon. 

A fotók valószínűleg mindenféle utómunka nélkül kerültek a kiadványba. De az eddigi produktumot látva, lehet, hogy ez még szerencse is. Az elrendezésük nagyban véletlenszerű, egymásra lógnak, a minőségük pedig egy oldalon belül is erősen ingadozó. Ahogy ez az alábbi képen is látszik: a bal alsó sarokban megfelelő felbontású fotó lett elhelyezve, azonban a piac látványterve finoman fogalmazva is egy talicska trágya. 

De én abszolút nem az újság elkészítőjét hibáztatom mindezen dolgok miatt, hanem azt aki minderre rábólintott, felelős vezetőként, mondván: "Ez így nagyszerű lesz édes fiam, mehet is a nyomdába rögvest és toljuk bele az esztergomiak arcába így ahogy kihánytad magadból!" Szóval én itt keresném meg ennek a borzalomnak a felelősét. 

Hogy a kinézet után a tartalmat is értékeljük egy kicsit: 

A cím nem kevesebb, mint

Esztergom város megújulása 2014-2017

A megújulást mindenki saját szemével láthatja a városban. A felsorolt "eredmények" nagy része sajnos ma nem több, mint ígéret vagy terv. 

  • 17 milliárd érkezni fog, egy kapavágás nem történt még a belvárosban

  • Az árvízvédelem 2020-ra van ígérve, addig bízunk benne, hogy nem sokszor kell homokzsákolni már

  • Az új piac szintén 2020-ra készül el a tervek szerint

  • A HÍD Központnak még nem fogtak neki, ellenben az óvoda és iskolafelújítások már megvalósultak

  • Járda és útfelújítások történtek néhány kilométeren

  • Az IMCS helyén jelenleg még a földet túrják a munkagépek, jövőre igérik, hogy elkészül. A hozzá készülő körforgalom a Baross utcában nettó kudarc

  •  A műfüves focipályák elkészültek

  • A sportcsarnok fejlesztésről még látványtervet sem sikerült betenni a kiadványba, helyette egy random lelátót csodálhatunk

  • A Szent István fürdő felújítására 5 milliárd érkezhet. Hogy mikor lesz kész? Nem derül ki? Szerintem az sem, hogy mikor kezdik el a beruházást. 

Megkérdezném akkor: miről is szólt ez a kiadvány? Azon felül, hogy az Esztergom Újság kiszervezése miatt érzett sértettségében a Városháza kiadott Esztergomi Újság néven egy ilyen valamit, feltehetőleg egy rakás pénzért... 

Hogy a városháza mindezt miből finanszírozta, azt nem az én dolgom kideríteni, erre itt vannak nagyszerű képviselőink, akik remélem az első adandó alkalommal megkérdezik majd: hogy is van ez? 

Bejó

Ez is érdekelhet


Panaszkönyvünkből:
Főtéri karám elbontása

Problémát, hiányosságot látsz a városban? Lenne egy jobbító ötleted? Oszd meg velünk!
panaszkonyv.igom.hu

Ne hagyd ki!

Itt vannak a 2017-es év városházi jutalmai

Alapvető vélekedés, hogy a közszférában a fizetések rosszak. Mi a 2017-es jutalmak…

789.650,-Ft

Pályázati pénzből adták ki az Esztergomi Újságot.

Közel 8 milliárd sorsára derült fény

Végre felkerült a város honlapjára az Üvegzsebbe tartozó 5 millió forint feletti…

Mihez asszisztál a kommunikációs asszisztens?

Valamikor tavasszal új import szakembert szerzett be a városháza a Kiskunság homokos…

1,3 milliárd forinttal csökkentették a Strigonium Zrt. alaptőkéjét

Még júniusban határozott a testület arról, hogy a múltbéli veszteségek rendezése miatt a…

A városházi sajtós szerint a Bástya-parkoló a bazilikánál található és aszfalt borítású...

A címben található dolgok akár viccesek is lehetnének, azonban ez a kőkemény valóság. Ez…

Tisztázná az önkormányzati bérlakások helyzetét a Jobbik

Közérdekű adatkérés keretein belül próbál a Jobbik tisztán látni az esztergomi…

Népszerű írások

Ilyen lesz a sziget, ha elkészül a gát

Jelentős változásokat fog okozni a Prímás szigeten az árvízvédelmi gát megépülése. Íme …

Szeptembertől 2610 forintról 500 forintra csökken a nyugdíjas helyijárat bérlet ára

Szeptembertől jelentősen csökken a nyugdíjas havi bérletek ára is, amely 2610 forintról 500…

A csodás Esztergom - videókon

A mai napon, kommentként érkezett a felvetés: hol van Esztergomról olyan videó, amelyet…

Kertvárosi kesergő

Folytatódik a Szalézin lakók panaszáradata. A játszótéren uralkodó áldatlan állapotokról …

Legújabb írások!

Szeptembertől 2610 forintról 500 forintra csökken a nyugdíjas helyijárat bérlet ára

Szeptembertől jelentősen csökken a nyugdíjas havi bérletek ára is, amely 2610 forintról 500…

Esztergomba jöhet a Kúria, a Közigazgatási Felsőbíróság és az Alkotmánybíróság is

A kormányzati információkról mindig jól értesült Magyar Idők írja mindezt.

Esztör Napok 2018 - Esztergom

Az MNM Esztergomi Vármúzeuma idén 8. alkalommal rendezi meg az Esztergomi Történelmi Napokat,…