Esztergom Gyarapodásáért díjjal ismerték el a Magyar Suzuki gazdasági szerepét

2017-12-14 13:27 1 hónapja Sajtóközlemény 5 perc
HIRDETÉS

Esztergom Város Önkormányzata a város gazdasági fejlesztéséért végzett kiemelkedő munkájáért Einczinger Ferenc-díjat adományozott a Magyar Suzuki Zrt.-nek. A díjat az önkormányzat képviselő testülete ítélte oda a vállalatnak, az elismerést Romanek Etelka Polgármester asszony ünnepélyes keretek között adta át Yoshinobu Abének, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatójának.

 

Magyarország gazdasági életének meghatározó szereplőjeként a Magyar Suzuki megalapítása óta jelentős mértékben járul hozzá a nemzetgazdaság teljesítményéhez. A japán vállalatcsoport máig egyetlen európai gyára 26 éve épült Esztergomban, a város és a Suzuki neve azóta egybeforrott. A Magyar Suzuki jelenleg 3.100 embert alkalmaz esztergomi üzemében, beszállítói és márkakereskedői körével együtt pedig tízezernél is több ember számára nyújt munkalehetőséget országszerte. A vállalat üzleti tevékenysége mellett nagy gondot fordít a társadalmi szerepvállalásra és a helyi közösségek támogatására.

 

„A Magyar Suzuki Zrt. a régió egyik legnagyobb munkaadójaként több száz esztergomi családnak ad munkát, helyi adóbefizetéseivel pedig jelentős mértékben járul hozzá Esztergom város fejlődéséhez, fontos beruházások megvalósításához” – méltatta a díjátadón a vállalatot Dr. Alberti Péter, a Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság elnöke. „Esztergom számára a vállalat a szó valós és átvitt értelmében is a város motorját jelenti” – emelte ki Dr. Alberti Péter.

 

„Büszke vagyok közösen elért eredményeinkre és köszönöm Esztergom Város Önkormányzatának, hogy 26. éve támogatja működésünket. Bízom benne, tevékenységünkkel a jövőben is hozzájárulhatunk a város és a térség további gazdasági fejlesztéséhez és sikereihez” - mondta el Yoshinobu Abe a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója az ünnepélyes díjátadón. – „Azt gondolom, hogy munkavállalóink, üzleti partnereink, valamint a kulturális, szociális és gazdasági környezetünk iránti elkötelezettség megtérülő befektetés, amely hosszú távon tovább növeli a vállalat versenyképességét és fenntarthatóságát” – hangsúlyozta beszédében a vezérigazgató.

 

A város gazdasági fejlesztése terén kiemelkedő munkavégzéséért járó Einczinger Ferenc-díjat Romanek Etelka Esztergom város polgármester asszonya adta át Yoshinobu Abének. Az „Esztergom Gyarapodásáért” elnevezéssel is illetett Einczinger Ferenc-díjat 2006-ban alapította az Önkormányzat testülete. A díj névadója magyar festő, grafikus, újságíró, közéleti személyiség, Esztergom nagyrabecsült polgára volt a XX. század első felében. Einczinger Ferenc nyugdíjba meneteléig az Esztergomi Takarékpénztár Rt.-ben dolgozott előbb tisztviselőként, később főkönyvvezetőként végül pedig ügyvezető igazgatóként.


Dr. Alberti Péter képviselő által, a Képviselő-testület 2017. december 14-i ülésén ismertetett méltatás:

Tisztelt Polgármester Asszony!
Igen Tisztelt Vezérigazgató Úr!
Tisztelt Képviselő-testület!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Magyarországon Esztergom és a Suzuki neve egybeforrott, miután a rendszerváltást követően az egyik első, nemzetgazdaságilag is jelentős külföldi beruházásként Esztergomban építették fel a japán márka máig egyetlen európai üzemét.

Ez évben immár negyed százada indult meg a termelés a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában. Esztergom gazdasági életében a Magyar Suzuki Zrt. meghatározó szerepet tölt be. Városunk legnagyobb adófizetője, és a környék legnagyobb munkaadója. Több száz esztergomi családnak ad munkát, és ez által megélhetést. A jelentős helyi adófizetésekkel lehetővé teszi, hogy városunk fejlődjön, a Képviselő-testület a város életében fontos beruházásokat tudjon megvalósítani.

A Magyar Suzuki Zrt. a hazai gazdaság kiemelkedő szereplője, jelentős szerepe van mind Esztergom, mind Magyarország életében. A magyar kormány stratégiai partnere, Esztergom számára pedig a szó valós és átvitt értelmében is a város motorja.

Ennek megfelelően egyre inkább jelen van Esztergom kulturális- és közéletében. A Magyar Suzuki Zrt. társadalmi felelősségvállalását mutatja, hogy esztergomi rendezvényeket és a helyi civil szervezeteket is támogatja.

Yoshinobu Abe úr Tokióban, 1956. február 6-án született. Nős, három fiú gyermek édesapja. A tokiói Sophia Egyetemen nemzetközi gazdaságtan szakon végzett 1978-ban. Munkássága egyetemi tanulmányai befejezése óta a Suzuki Csoporthoz köti. A Magyar Suzuki Zrt-nek 2016. augusztus 1-e óta a vezérigazgatója. Elődeihez hasonlóan jelentős erőfeszítéseket tesz a gyárban dolgozókkal együtt az esztergomi autógyártás, és ez által városunk fejlődése érdekében.

A Magyar Suzuki Zrt-ben 25 éve elkezdődött autógyártás alkalmából - mivel Yoshinobu Abe vezérigazgató úr, valamint a Magyar Suzuki Zrt. korábbi vezérigazgatói és a gyár dolgozói, kiemelkedő, városunk gyarapodását szolgáló teljesítménye Esztergom hírnevét öregbítette - döntött úgy a Képviselő-testület, hogy Yoshinobu Abe vezérigazgató úr részére Einczinger Ferenc-díj „Esztergom Gyarapodásáért” kitüntetést adományoz.

Ez is érdekelhet

Ne hagyd ki!

Mihez asszisztál a kommunikációs asszisztens?

Valamikor tavasszal új import szakembert szerzett be a városháza a Kiskunság homokos…

1,3 milliárd forinttal csökkentették a Strigonium Zrt. alaptőkéjét

Még júniusban határozott a testület arról, hogy a múltbéli veszteségek rendezése miatt a…

A városházi sajtós szerint a Bástya-parkoló a bazilikánál található és aszfalt borítású...

A címben található dolgok akár viccesek is lehetnének, azonban ez a kőkemény valóság. Ez…

Tisztázná az önkormányzati bérlakások helyzetét a Jobbik

Közérdekű adatkérés keretein belül próbál a Jobbik tisztán látni az esztergomi…

A városháza hallgat a 17 milliárdos fejlesztésről

Egyre érdekesebben alakul a városházi kommunikáció. Most épp őrületes csend van 17…

Olvasóink elbontanák a főterünket csúfító borzalmat

Megkérdeztük olvasóinkat, hogy mi a véleményük a városunk főterét évek óta csúfító…

Igaz emberségéről tett tanúbizonyságot Esztergom polgármestere

A Jobbik két levélben is megpróbált információkat kérni a polgármester asszony ourémi…

Kánikulában nem szabad sajtóközleményt kiadni!

Legalábbis elolvasva a Városháza tájékoztatóját a legutóbbi ülésről, erre a…

HIRDETÉS

Népszerű írások

Gyönyörű drónvideón a téli Esztergom - ezt látnod kell!

Egy gyönyörű drónvideóval jelentkezett a dronegom.hu youtube csatorna! Ezt mindenkinek látni…

A DK sem lelkesedik az egy jelöltes megoldásért

Megkaptuk Vadai Ágnes válaszát.

Ők indulnak áprilisban

Íme az eddig megismert jelöltek az áprilisi parlamenti választásokra.

A Jobbik elutasítja Cserép János kezdeményezését

Kevesebb mint egy nap alatt megbukott Cserép János azon kezdeményezése, hogy egyetlen…

Az LMP elképzelhetőnek tartja az együttműködést a választásokon

Az LMP eddig az egyetlen párt amely elképzelhetőnek tartja az ellenzéki együttműködést a…

Legújabb írások!

Az LMP elképzelhetőnek tartja az együttműködést a választásokon

Az LMP eddig az egyetlen párt amely elképzelhetőnek tartja az ellenzéki együttműködést a…

A DK sem lelkesedik az egy jelöltes megoldásért

Megkaptuk Vadai Ágnes válaszát.

A Jobbik elutasítja Cserép János kezdeményezését

Kevesebb mint egy nap alatt megbukott Cserép János azon kezdeményezése, hogy egyetlen…

HIRDETÉS

Itt is érdemes körülnézni

ESZTERGOM honlapja Szeretgom InfoEsztergom RTVE Hídlap Hello Esztergom EsztergomKépek Esztergomi Képeslapok Esztergom-anno
HIRDETÉS